Archívum
Az rchelicopter.hu elmúlt éveiből

Az rchelicopter.hu elmúlt évei alatt rengeteg tartalom gyűlt össze. Az új megjelenés elindításával elkezdtük átnézni mindazt, ami felgyülemlett. Itt összegyűjtöttünk mindent, ami ma már nem aktuális, de jó rá visszatekinteni, érdekes, vagy csak sajnáltuk kidobni.

  • _tn_57de79e8-d37e-48f1-9fe9-c28817eb3346.jpg

    Salvation teszt II.Megérkezett a második sorozat

    A korábbi játékhelikopter tesztünk folytatódik, ezúttal a Salvation három, eddig még nem próbált változatát próbáltuk ki. Most azonban mind a három helikopter egy-egy különleges példány, például a sorozat egyetlen klasszikus rotorelrendezésű helikoptere is most került a kezeink közé, így kicsit több időt szenteltünk a próbáknak. A helikoptereket ezúttal is a Speedshop biztosította.

    rchelicopter.hu
    2012. január 28.
  • _tn_0c965730-5886-4152-be37-cfafe999b261.jpg

    Align T-Rex 250 ProMegérkezett a 250-es felújított változata

    A 250-es a legkisebb 3D képes helikopter az Align T-Rex sorozat kínálatában. Az Align lassan a teljes modellpaletta végére ér a felújítások tekintetében. Elérkezett a 250-es ráncfelvarrásának az ideje is, és most már elérhető.

    rchelicopter.hu
    2012. január 20.
  • _tn_7e6126e6-b75a-4566-bf0c-5741f3ab9770.jpg

    Jelentés a CES-rőlBemutatkozott a Parrot AR.Drone 2

    A Las Vegas-ban tartott Consumer Electronics Show 2012 - azaz a CES 2012 - az IT szektor egyik legismertebb programja, amit január 10 és 13 között tartanak. Most azonban az rc helikopteres világnak is nyújt újdonságot: bemutatkozik az AR.Drone 2.

    rchelicopter.hu
    2012. január 12.
  • _tn_5a9c338a-498d-4ce9-8f55-57bb172046d2.jpg

    Align T-Rex 100 reloadedA legkisebb Align gép felújítva

    Megjelent a legkisebb T-Rex felújított változata, a külső változásokon kívül jó pár technológiai módosításon is átesett a gép, hogy méginkább a kis kedvenc lehessen. Az apró forgószárnyas vadonatúj rotorfejet kapott, de megnövelték a hillerlapátok felületét, hogy a gép stabilabb legyen, mint az előző változat.

    rchelicopter.hu
    2012. január 9.
  • _tn_5f1bbea6-a548-4590-b3f7-8d18b1fe0fe7.jpg

    Megjelent az Align Direct Flight ControlÚj generáció az Align rotorfejek világában

    Karácsonykor jelentette be az Align az új flybarless rotorfej megjelenését, ami DFC azaz Direct Flight Control nevet kapta. Az új év első napja óta a termék a nemzetközi shopokban már kapható. Az új rotorfej a korábbi 700-as FBL rendszer leváltására hivatott.

    rchelicopter.hu
    2012. január 3.
  • _tn_8419b44b-4d91-4ebe-ab29-95425acae2c6.png

    Mi-2 képességbemutató<div class="floatImage" style="width: 133px; margin-left: 5px; margin-bottom: 5px; float: right"><img src="/common/itemthumbnail.aspx?ID=8419b44b-4d91-4ebe-ab29-95425acae2c6&rw=128" alt=""/></div> Az orosz pilóta nagyon komolyat repül

    A nálunk csak málháslóként alkalmazott Mi-2 helikopterről sokmindent gondolnánk, de azt biztos nem, hogy milyen figurákat képes repülni. A légiparádénaz orosz pilóta hihetetlen repülést mutat be.

    rchelicopter.hu
    2011. december 17.
  • _tn_5a93d29a-f805-42aa-8316-e4a4c27d03c1.jpg

    Mikro- és játékhelikopterekTeszteltük a kistestvéreket

    Sokan kerestek meg minket azzal, hogy milyen helikoptert vegyenek, ha nem akarnak komolyabban foglalkozni a repüléssel, de azért valami forgószárnyas eszközzel szeretnének időt múlatni, esetleg a gyereknek örömöt szerezni. Így jól jött a lehetőség, hogy a Speedshop kínálatában megjelenő helikoptereket a kérésnek eleget téve egy gyors tesztnek vessük alá.

    rchelicopter.hu
    2011. december 16.
  • Méghogy a Mikulás nem tud repülni!?

    Dehogynem: egy Rudolf vontatta quadrocopter-szánon. Ötletes, humoros videó a repülő Mikulásról.

    rchelicopter.hu
    2011. december 14.
  • _tn_b70a8aa4-7ccf-46b8-9609-9989af2d1482.png

    Amikor nincs esély az autorotációraMotorhiba kis magasságon

    Vannak helyzetek, amikor az önforgás nem jöhet létre. A közhiedelemmel ellentétben, a helikopter motorhibája kis magasságon veszélyesebb, mint fejlebb.

    rchelicopter.hu
    2011. december 14.
  • _tn_99ce57d0-25f7-406a-9f44-070bcbf95d81.png

    LHSN - MH86 - Helikopterek földön és levegőben&nbsp;

    Az rchelicopter.hu szervezésében egy kisebb csapattal Szolnokon, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison jártunk. A csoport nagyobbik része aktív és kevésbé aktív RC helikopter pilótákból állt, így a szokásos bázislátogatáshoz képest rendhagyó programban vehettünk részt mi és a bázison szolgáltatot teljesítők egyaránt.

    rchelicopter.hu
    2011. december 12.
  • _tn_488a3f76-5c87-47e7-a3e1-e4a961c6aa3c.jpg

    Scropion Commander sorozatHigh Voltage szabályzók a Scorpion-tól - rcmania.hk

    Az RCMania.hk értesülései és fotói alapján a nagynevű motorgyártó új frontot nyit az elektromos sebességszabályzók piacán - Scorpion Commander HV. Ahogy azt az utóbbi néhány évben a motorok terén tette, most valószínűsíthetően a szabályzók piacán is vezető szerepet kíván betölteni.

    rchelicopter.hu
    2011. december 11.
  • _tn_f3c79070-ea4d-4777-93b5-289b09216e0c.jpg

    Tűzre, vízre, vasra vigyázzatok!A vasnak a levegőben a helye

    Megnyitott az LHSN.hu által rendezett "A vasnak a levegőben a helye" című kiállítás a veszprémi HEMO I. emeletén. A kiállítás a magyar katonai forgószárnyas repülés életét mutatja be az érdeklődők számára igen egyedi fényképek, emléktárgyak és műszaki elemek segítségével.

    rchelicopter.hu
    2011. december 11.
  • _tn_935900f2-cb09-4e9a-b768-f1fec557c732.jpg

    A SAB bejelentette a Goblin késésétMégsem kerül a piacra a Goblin 700 decemberben

    Úgy néz ki, hogy akik előrendelték a SAB helikopterét, kénytelenek lesznek egy kicsit többet várni a szállítás előtt. Ahogy azt a HeliDirect bejelentette a Facebook-on, a késés sajnos igaznak látszik.

    rchelicopter.hu
    2011. november 30.
  • _tn_f1baedbf-0fa4-4405-8eaa-2350f8569a7f.jpg

    A vasnak a levegőben a helye...LHSN.HU - kiállítás veszprémben

    2011. december 10-én 10.00-kor nyit Veszprémben, a HEMO-ban az LHSN.HU "A vasnak a levegőben a helye" című magyar katonai forgószárnyasokról szóló kiálllítása. A megnyitó alkalmából az rchelicopter.hu néhány pilótája a helyszínen - időjárás függvényében - RC helikopteres bemutatót tart. A kiállítás december 23-ig tart nyitva.

    rchelicopter.hu
    2011. november 25.
  • _tn_e410780a-9d7f-404f-8fa9-bf2ef0aa4d9d.jpg

    Helikopterek másfél kilótól tizenhárom tonnáig egy helyenTalálkozó az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison

    Az rchelicopter.hu szervezésében egy kisebb csapattal Szolnokon, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison jártunk. A csoport nagyobbik része aktív és kevésbé aktív RC helikopter pilótákból állt, így a szokásos bázislátogatáshoz képest rendhagyó programban vehettünk részt mi és a bázison szolgáltatot teljesítők egyaránt.

    rchelicopter.hu
    2011. november 24.
  • _tn_54cfe10d-7d73-4cba-a873-17fb1a220a4c.jpg

    Csőrike II.2010. Szolnok

    Már nem láthatjuk repülni, így emlékeztetőül legyen itt ez a videó - minyolc felhasználó jóvoltábó - hogy volt ilyen szépség is a Magyar Honvédség birtokában. A videót a Facebook-on keresztül kaptuk.

    rchelicopter.hu
    2011. november 18.
  • _tn_f212c679-7a0b-41b4-a6c3-8e8424b5b2b9.jpg

    Scale RC helikopterekA valóság kicsinyítve

    Szinte minden helikopterrel modellezni vágyó első gondolata az, hogy csak az igazi kicsinyített másai érdeklik, az a "csapkodós, a valóságtól elrugaszkodott dolog" - mármint a 3D - na az aztán nem. Aztán a legtöbben kigyógyulnak belőle, de vannak páran, akik az eredeti álmot tökélyre viszik.

    rchelicopter.hu
    2011. november 12.
  • _tn_21ce3e27-ce47-42fc-8e73-1784773d7ff4.jpg

    Red Bull Scale AH-1 Cobra

    Egy igazán látványos scale helikopter a Red Bull színeiben. Tökéletes, igényes kicsinyített forgószárnyas gázturbinás meghajtással.

    rchelicopter.hu
    2011. november 8.
  • _tn_ce46c081-c6c1-4371-9ad4-0d33c24a80e4.jpg

    MH 59 Szentgyörgyi Dezső RepülőbázisBázislátogatás Kecskeméten

    Kecskeméten, a repülőbázison jártunk. Néhány rc helikopter pilóta és egy páran az rchelicopter.hu táborából megnézhettünk néhány gépet testközelből, szakértő segítséggel. Az Antonov AN-26-os szállítógép, a JAS-39 Gripen, az egyik hadrendből kivont MiG-29-es, egy L-39 Albatros és két forgószárnyas - egy Mi-8 és egy Mi-24 - szerepelt a palettán. A szervezésben nem kis segítséget kaptunk a bázis részéről Sipos József százados, és Póti Antal törzszászlós részéről. Velünk tartott a JetFly magazin részéről Homoki Nagy Zoli is.

    rchelicopter.hu
    2011. október 17.
  • _tn_3b9aa7c4-f2ad-4717-a430-40bb7e359cd9.png

    AH-64 Apache&nbsp;

    Egy igazi remekmű, abszolút scale Apache helikopter. Minden eleme a legapróbb részletekig kidolgozva. Ezt látni kell.

    rchelicopter.hu
    2011. október 13.