Érkezik az új háromlapátos rotorfej a T-Rex 700-asra
Ezzel a lépéssel az Align is beáll a háromlapátos sorba
Mai Facebook-on történt bejelentésével az Align véglegessé tette a háromlapátos rotorfej megjelenését, ugyanakkor a pontos kiadási dátum még nem ismert. Ahogy azt már korábban tudni lehetett, az első modell a 700-as család lesz, amely megkapja az új fejet. Elképzelhető, hogy ezzel lezárul a nem túl hosszú életű DFC korszak?

Ezt még nem tudni, de az bizonyos, hogy a Thunder Tiger és a SAB ezzel a konstrukcióval új divatot teremtett az RC helikopteres repülés világában, amelyhez - nem biztos, hogy teljesen önszántából - az Align is felzárkózik.
De mégis milyen előnyöket kínál ez a változat a korábbi kétlapátos elrendezéshez képest? Elméleti szinten nagyobb stabilitást, kiegyensúlyozottabb repülést hivatott biztosítani. Hogy ennek pontosan mi is a háttere, mennyi igaz belőle, mi a hátránya, arra hamarosan visszatérünk.