rchelicopter.hu
2019. október 12.

Nagy Krisztián távozik az XNovától
Rövidebb hivatalos együttműködés után mondott le

Nagy Krisztián bejelentette távozását az XNova képviseletéből, a továbbiakban nem folytatja, mint XNova területi képviselő. Bejelentését a Facebookon tette meg. A távozás okairól nem nyilatkozott.

Nagy Krisztián távozik az XNovától

Nagy Krisztián még a nyár folyamán lett az XNova területi képviselője, miután hosszú ideje használta már a cég motorjait, és nem hivatalos formában már korábban is a márkát képviselte. Pár hónap után azonban ennek a hivatalos együttműködésnek vége. A pontos okokat csak találgatni lehet, mivel arról nem nyilatkozott. 

A bejelentése a következő igen szép módon tette meg:

Elköszönök az Xnovától

Szeretném megköszönni az Xnovának, s mindenekelőtt Michael Steinmetznek az irántam tanúsított bizalmat, és azt a sok-sok segítséget, amit kaptam tőle. Mindvégig kiváló volt az együttműködésünk.
Sokat tanultam, sokat fejlődtem! Ezért is volt számomra igen nehéz a mostani döntés, az elköszönés. Új célokat tűztem ki magam elé, új kihívások elé nézek, mostantól már nem leszek az Xnova termékképviselője.

Két fontos megjegyzésem van:

  • amióta RC helikopter modellezéssel foglalkozok, soha nem volt döntő szempont számomra a „márka”
  • a heli’ piac „márka háborúit” meg – ha létezik ilyen egyáltalán – szeretném elkerülni.

Egy biztos: így fogok gondolkodni a jövőben is.

A bejelentés alapján a távozásának egyik oka a háttérben meghúzódó márkák közötti konfliktusok elkerülése volt. Mint az ismeretes a háttérben egyes márkák között jobb kapcsolatok épültek ki, míg másokat inkább háttérbe szorítanának, ezzel csökkentve az amúgy igencsak kiélezett piaci versenyt - amelynek mindenképpen a modellezők látják a kárát.

Amint az többé-kevésbé ismert tény, egyes márkák képviselői, csapatpilótái még nem hivatalos formában sem repülhetnek vagy használhatják, tesztelhetik a konkurens márkák termékeit. Aki ezt megteszi az adott márkák keretein belül, az egy esetleges szerződésbontást kockáztat. Feltételezésünk szerint Krisztián nem kívánt ilyen vagy hasonló kellemetlen helyzetbe kerülni, így a legkorrektebb utat választotta, ami azonban nem jelenti azt, hogy ne ismerné el az XNova eredményeit, vagy a motorjaik kiválóságát.

A folytatásról egyenlőre nincs információ...