Ilyen volt 2023
Ez az év is véget ért, és bár kevésbé volt zajos mint a járványt megelőző évek, azért idén is kaptunk pár meglepetést - egyik-másik egészen meghökkentő volt. Évértékelő a mi szemszögünkből.

Nagy általánosságban elmondható, hogy az RC helikopter sport ebben az évben sem lett egy főnix madár, nagy feltámadásnak nem lehettünk tanúi, de legalább a hanyatlás talán megállt, sőt, valamiféle fejlődés is tapasztalható a modellezők számát tekintve - és ez szerencsére Magyarországon is igaz. Még messze vagyunk a fénykortól, de legalább megmaradunk, és van utánpótlás is annak ellenére, hogy a feltételek egyáltalán nem kedvezőek.
A szabályalkotók szinte mindenhol a világban sokat tesznek azért, hogy nekünk - és úgy általában a modellezésnek - ne legyen jó. A modellek árai igen magasak, és mivel ma már szinte minden digitális, a szükséges technika is sokba kerül. Ennek következtében az igazán fiatal tehetségekből nagyon kevesen tűnnek fel a modellezésben. Öregedő sport vagyunk, az átlagéletkor sokkal magasabb az egy-két évtizeddel ezelőttihez képest.
Sajnos mi egy legendával is szegényebbek lettünk: elhunyt Mojzes József, a magyar helikopterezés ikonikus alakja, aki a mai 3D repülés alapjait lefektette Magyarországon. Előtte szinte mindenki az F3C szabályai szerint repült.

Nagy varázslat a modellek tekintetében idén nem történt, a számításunk beigazolódott, a gyártók vagy a 700-as kategóriára vagy a 380 alatti és környéki modellekre összpontosítanak, a középméretet kevesen támogatják. Ennek valószínűleg piaci okai vannak, mert leginkább a kisméretű, megfizethető modellekre van igény, akinek meg pénze és elszántsága van, az megveszi a 700-ast. Az 500-550-600-as kategóriában igencsak szerény a választék. Ez várhatóan jövőre sem fog sokat változni.
De a legnagyobb változást és meglepetéseket a gyártók és a csapataik hozták 2023-ban: az Align megpróbál visszakapaszkodni, bár a valamikori egyeduralmát nem fogja tudni elérni. A tajvani gyártó a teljes palettáját frissítette, nem kis zajt keltve a TB70-nel az év elején, illetve 2022 végén - igaz, ebben a "sasszemű" SAB rajongók is sokat segítettek. Mindenesetre a cég az új TB/TN sorozattal alapvetően rajzolta át a modelljeit a 15 éves T-Rex sorozathoz képest. Sok tekintetben szakított a hagyományokkal, bár azért itt-ott sikerült régebbi alkatrészeket is belecsempészni az új arculatba. Nem baj az, az orosz repülőmérnökök is így dolgoznak: ha egyszer megcsináltak valamit jól, akkor azt évtizedekig nem piszkálják.

A legnagyobb visszaesést az SAB szenvedte el. Míg pár éve az olasz cég dominálta a helikopterek piacát, addíg a piacvesztésük 2023-ban látványosra sikerült. Ugyan a Raw különböző változataival megpróbáltak mindent, és Magyarországon az elsőbbségük még megkérdőjelezhetetlen, világviszonylatban igencsak megzuhant a cég népszerűsége. Ráadásul az egyik kulcsemberüket is elvesztették, mivel Dunkan Bossion távozott a csapatból. És vitte magával Filip Bant is, aki olyan nem hivatalos SAB nagykövet volt. A cég nagyvonalakban azon megy keresztül most, amit az Align már elszenvedett a 2010-es évek elején. Nem fenyegeti őket a teljes eltűnés, de azt a szintet már biztosan elvesztették, ami korábban csak az övék volt.
Helyettük olyan gyártók biztosították be magukat, akik korábban mégcsak nem is léteztek. A Tron kitört a korábbi légkörből, és a Dario Neuenschwander, Joachim Etter vezette csapat stabilizálta magát a piacon.

A legádázabb küzdelmet az OMP Hobby és a Goosky között követhetjük nyomon. A két cégnek közösek a gyökerei, így minden rezdülést követnek az ellenfelek. Az OMP Hobby M4-ig az OMP előnye egyételmű volt, de később az Goosky S1 lett az igazi sikersztori.

A Goosky az év végén két bombát is ledobott: az RS7-es megjelenése és Dunkan Bossion, Filip Ban bevonása. Az RS7-es megjelenése a cégnek jobban sikerült, mint az OMP M7-es változatának a bevezetése, igaz az utóbbi modell egy kicsit lemaradásban van a megjelenés tekintetében. Hogy melyik a jobb, arról biztosan parázs viták lesznek, de maga a marketing mindenképpen a Gooskynak sikerült jobban - nagyságrendekkel jobban. Az pedig egyenesen sokkoló volt, hogy az SAB korábbi kulcsfigurái, Dunkan és Filip a Goosky-hoz igazolt.

Nem mellesleg Tareq Alsaadi is többször volt látható a Goosky modelljeivel, igaz Tareq a helikopterek tekintetében kínosan figyel a márkafüggetlenségre, így az OMP modelljeit is előszeretettel reklámozza.
Az év nagy bukdácsolását a Mikado adta elő: a VBar Evo sorozat bemutatkozása inkább egy bohózat volt, mint valódi debütálás. A megoldások pedig olyan fapadosra sikerültek, hogy azokat még a borsodi sufnituning cégek is megirigyelhetnék. A történet a zárlatra hajlamos, USB-n esetenként nem kapcsolódó rádióadóval indult. Az USB problémát szoftverfrissítéssel megoldotta a német cég, a zárlat kivédésére pedig négy alátétet adtak ki, amiket mindenki saját maga építhetett a rádióba. A dolog pikantériája, hogy ha valaki felnyitja a rádiót, elvileg a ganarcia ugrik. Igaz, erről a gyakorlatban senki nem számolt be.
Majd megjelentek a gondok az Evo FBL modulokkal is: nem sikerült jól a rezgéscsillapítás, az elektronika mozgott a házban, ez meg egy FBL esetén nem túl előnyös. A megoldás: ragaosztópisztoly. Hivatalos formában megjelent, hogyan kell beletaknyolni az elektronikát a házba, hogy az ne mozogjon. A szoftverfrissítést leszámítva egyik sem elegáns megoldás, és egy német cég esetében kifejezetten kínos.
A Mikado a VBart leszámítva egyébként sem teljesít jól, a Logo helikopterek erősen eltűnőben vannak. CD 2022-es augusztusi távozása nem segített a német cégnek, a Logo helikoptereket az ismertebb pilóták közül lassan senki nem képviseli. Egyes pletykák szerint a Mikado kivonulhat a helikopterek gyártásából, de ennek gyarkorlati jelei nincsenek.
Az év feltörekvője pedig a Steam. A cég a korábbi Tarotból lett, így gyakorlatuk van a helikopterek gyártásában, de marketing terén sosem volt erős a cég. Ezen kezdtek változtatni az idei év folyamán, így a modelljeik már nagyobb rendezvényeken is megjelennek, és egyre többször lehet velük találkozni, sőt a korrekt értékesítő hálózat kialakitásában is sokat fejlődtek. A modelljeik ugyanakkor a még megfizethető kategóriába esnek, így hosszabb távon a cég jelenléte igencsak valószínű.
Az XLPower házatáján sok változás nem történt, van pár új modelljük, de nagyon nagyot nem alakítottak, ugyanakkor a helyzetük stabil, a szállítás megbízható, a botrányok és a gondok is jól elkerülték a céget idén.

A komponensek gyártása terén a Sunnysky az "új" befutó, ezt a direct drive előretörésének köszönhetik, a cég gyártja az összes OMP Hobby motort. Az M7-es megjelenésével a hagyományos motorok terén is jelentek meg újdonságaik, de nagy általánosságban a motorok terén sok változás nem történt az előző évhez képest.

A többi komponensnél sem változtak jelentősen a viszonyok. Az FBL-ek, a szabályzók, a nitrómotorok, szervók terén jelentek meg új termékek, érkeztek fejlesztések, de alapvetően csendes évet zárunk.