SRCM - Sokoró R/C Modell KSE
Magyarország egyik legjobb RC pályájával
A Sokoró RC Közhasznú Modellező Egyesület (SRCM) egy viszonylag kis létszámú, de annál inkább elszánt modellezőkből álló csapat. Az egyesület 2007 àprilisában alakult, s napjainkban már 45 fős tagsággal büszkélkedhet.

Bár a tagok között a doktoroktól, a mentősökön át, az autószerelőkig sok-sok mindenki megtalálható, a céljuk azonos: az RC modellezés, legyen akár szó hajókról, autókról, merev- vagy forgószárnyas modellekről.

Az egyesület reptere Győr városától délre, a 83-as számú főút mellett található, elég messze a sűrűn lakott területektől, biztosítva mindezzel a zavartalan repülést, és mindenek felett a biztonságot.

Minden esztendőben igen nagy számú, sportolókat és közönséget vonzó rendezvényeket, edzőtáborokat tartanak. Szép hagyomány már az SRCM Jetmodell Meetig, azaz a repülőmodell találkozó, ami 2018-ban elnyerte a Magyar Modellező Szövetség (MMSZ) „A Legjobb Rendezvény“ díját.

Ugyancsak évente rendezik meg a Magyar F3A Edzőtábort is. A 2019-es esztendő különösen kiemelkedő, mert elkészült az RC Offroad pályájuk, aminek már most hatalmas sikere van, s a tervek szerint a jövőben itt nemzetközi versenyekre is sor kerül majd.

Számtalan falunapon és más rendezvényeken is részt vesznek, felejthetetlen élményekkel gazdagítják a nézőközönséget az elképesztő RC modell „show“-jukkal földön, vízen, és a levegőben is.

Az SRCM nem csak "szimpla" modellező egyesület, annál sokkal több, olyan sok-sok éve összetartó csapat, akik - ha a közösség érdekében végzett munkáról van szó - nem ülnek zsebre tett kézzel, hanem anyagi ellenszolgáltatás nélkül tevékenykednek az egyesületük érdekében.